Gyakran ismételt kérdések önkéntesek részére

Mi a Pénz7?

A 2017/2018-as tanévben immár negyedszer rendezzük meg az általános- és középiskolás diákok pénzügyi tudatosságát interaktív eszközökkel fejlesztő Pénz7-et, amely az elmúlt tanévben már több mint 1.100 iskola 166 ezer diákjához ért el. 

A 2018-as Pénz7 pénzügyi témája az „Okosan a hitelekről”, amely kiemelten fontos ismeretanyag a mindennapi pénzügyek terén. A Nemzetgazdasági Minisztérium, mint szakmai együttműködő partner közreműködésével a Pénz7 az előző tanévhez hasonlóan vállalkozói témával is  bővül, amelynek célja, hogy a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése is helyet kapjon az iskolákban. A program ideje alatt a korábbi évek pénzügyi tananyagai is elérhetővé válnak, így a kezdeményezéshez csatlakozó iskolák a helyi igényeknek és a diákok felkészültségének megfelelően ezekből a tananyagokból is válogathatnak.

Bővebben: http://www.penz7.hu/a-penz7-rol/a-kezdemenyezesrol

 

Mikor lesz a következő Pénz7?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2017/2018. tanévben a pénzügyi és vállalkozói témahét megtartására, vagyis a Pénz7 programra 2018. március 5-9. között biztosít lehetőséget.

 

Hogyan történik a regisztráció?

A regisztráció a www.penz7.hu weblapon történik, emailben történt jelentkezéseket nem tudunk elfogadni. A regisztráció során meg kell adni a küldő vállalat, vagy szakmai szervezet számára kiállított intézményi kódot, valamint ki kell választania legalább egyet a regisztrált iskolák közül.

 

Honnan tudom, hogy sikeres-e a regisztrációm a Pénz7-re?

A regisztrációt követően az Ön által megadott e-mail címre megerősítő e-mailt küldünk. Ha ez nem érkezik meg, érdemes ellenőrizni a begépelt e-mail cím helyességét, illetve a levélszemét mappát- hátha a megerősítés oda került.

 

Nem módosítható a regisztráció. Mi az oka?

Az előző Pénz7 regisztráció óta sem a résztvevő iskolák, az önkéntesek, a szervezők, sem az informatikusok nem tudnak módosítani a regisztráción. Utólag már nem lehetséges a regisztrációs adatokon változtatni. Erre a hatékony koordináció érdekében van szükség.

 

Mit tegyek, ha elfelejtettem a felhasználónevemet, vagy jelszavamat?

A bejelentkezésnél, ha az adatok hibásak és nem engedi belépni az új tanórai anyagokat tartalmazó tárhelyre a rendszer, akkor kérjük, hogy:

·         A bejelentkezési felület jobb alsó sarkában válassza ki az „Elfelejtettem a jelszavamat” funkciót.

·         Ha Ön pedagógus, lehet nem az Ön email címével regisztrálták az iskolájukat. Kérjük, érdeklődjön munkatársai körében.

·         Ha továbbra sem tud bejelentkezni, írjon emailt az info@penz7.hu email címre.

 

Mikor kerülnek fel a tananyagok? Milyen módon lesz lehetőség a felkészülésre?

·         Az adott évi Pénz7 tananyagot csak a regisztrált iskolák és önkéntesek számára tesszük elérhetővé. A korábbi évi tananyagok elérhetőek a Pénz7 weboldaláról.

·         A letölthető tananyag részét képező tanári útmutatón túl a pénzügyi témájú órák próbaóráiról készült videók is megtekinthetők, valamint e-learning alapú felkészítést is szervezünk, webináriumi lehetőséggel kiegészítve.

 

Mi az az önkéntesség? Ki az az önkéntes?

Ha a Pénz7 programsorozathoz csatlakoznak, akkor a honlapunkon ismertetett témákban tudják a pedagógusok megtartani az órákat, melyeknek célja a pénzügyi és vállalkozói kultúra elmélyítése. A Pénz7-en az önkéntesek ellátogatnak a regisztrált iskolákhoz, ahol a pedagógust segítve közreműködnek az óra megtartásában, mint gyakorlati szakemberek, hitelesen beszélve a témáról.

A Pénz7 rendezvénysorozatnál az önkénteseink banki szakemberek a pénzügyi órai témákban, illetve vállalkozók a vállalkozási órai témákban, akik a pedagógus munkáját segítve vannak jelen az órán.

A Pénz7 programsorozatot támogató intézmények és szakmai szervezetek munkatársai önkéntes munkát végezhetnek. A programsorozat tematikus tanóráinak megvalósítására jelentkező iskolákban, mint fogadószervezetekben, az önkéntesek intézményi ajánlással vehetnek részt non-profit, non-branding, ellenszolgáltatás nélküli tevékenységben. Az önkéntes szerepvállalás a Pénz7 keretében (2018. március 5-9.) valósulhat meg, regisztráció útján, előre egyeztetett időpontban. Az egyeztetést a Pénz7 koordinátorai segítik.

 

Egyénileg, regisztráció nélkül is megvalósulhat önkéntes szerepvállalás a Pénz7 alkalmával?

Az egyénileg megvalósuló önkéntes szerepvállalás lehetőségét a Pénz7 szervezői nem utasítják el, ellenkezőleg, erre kérnek minden magas rangú gazdasági szakembert, banktisztviselőt, vállalkozót és közéleti szereplőt! A szervezők ugyanakkor az előzetes egyeztetés jogát kérik a szervezőkkel az info@penz7.hu címen, és minőségbiztosítás céljából fenntartják a program nevének és brandjének használati lehetőségét.

 

Mik az önkéntesek feladatai a Pénz7 során?

Az önkéntesek nem helyettesíthetnek pedagógusokat, szerepvállalásuk a tanóra keretében valósul meg, ezáltal lehetőségük nyílik a tanulók pénzügyeket, illetve vállalkozási ismereteket érintő tudatosságának fejlesztésére gyakorlati feladatokon keresztül.

 

Hol valósulhat meg önkéntesség a Pénz7 során?

Magyarország minden olyan közoktatási intézményében megvalósulhat az önkéntesség, amely regisztrál a Pénz7 programsorozatban történő részvételre (2017-ben országszerte 1117 iskola) és önkéntesek fogadását is vállalja. A 2018. évi programra regisztráló közoktatási intézmények, és a programsorozatot támogató, önkénteseket küldő szervezetek összekapcsolását a Pénz7 programsorozat koordinációja végzi.

 

Hogyan lehet jelentkezni önkéntesnek?

Jelentkezni a programsorozat hivatalos portálján lehet a küldő szervezetek ajánlásával, a számukra kiállított intézményi kód megadásával: www.penz7.hu/regisztracio. A küldő szervezetek számára az intézményi kódot a Pénz7 szervezőktől igényelhetnek az info@penz7.hu címen. A jelentkező számára a fogadó iskolák kereséséhez segítséget és egyéb praktikus információkat biztosít folyamatosan a Pénz7 weboldala, valamint a regisztrációs felület és a program koordinációja.

 

A Pénz7 önkéntes regisztrációt követően hogyan módosíthat a megadott adatokon?

A regisztráció lezárása azért szükséges, hogy fix adatokkal kezdhessék meg a koordinációs kollégák a szervezést. Így az online felületen NEM MÓDOSÍTHATÓ semmilyen korábban megadott adat, például a kiválasztott iskola, vagy időpont sem!

Ez viszont nem azt jelenti, hogy az önkéntes vállalás feltételei kőbe lennének vésve! Szükség esetén a feltételek módosíthatóak, de ilyen kérés esetén a koordinátorok felé telefonon vagy

e-mailben (info@penz7.hu ) jelezzék a megváltozott igényeket, lehetőségeket!

Köszönjük, ha minél kevesebb módosítás kerül a korábban leadott feltételekbe, mert ez sok újraszervezést igényel!

 

Regisztráció során nem szerepelt az önkéntes által preferált iskola a listában. Mi ennek az oka?

·         Több száz iskola kér a regisztrációja során önkéntest minden évben. Köszönjük, ha ezen iskolák közül tudnak választani.

·         Ha a listában nem szerepel egy adott iskola, akkor valószínűleg ők nem regisztráltak ebben az évben, nem vesznek részt hivatalosan a programban, vagy nem igényeltek önkéntes segítőt. Amikor nyitott az iskolai regisztráció, akkor erre lehetőségük van a Pénz7 weboldal jobb felső sarkában.

·         Ha az iskolától az az információjuk, hogy mégis regisztráltak, kérjük küldjék el számunkra  e-mailben az info@penz7.hu címre az iskola nevét, ellenőrizni fogjuk a hiányosság okát.

Ha az iskolai regisztráció lezárult és az iskola nem regisztrált, de tavaly már volt önkéntesként az említett iskolában, ahová idén is szívesen menne és van Önnek személyes kapcsolódási lehetőség, akkor azt javasoljuk, hogy közvetlenül vegyék fel az oktatási intézménnyel a kapcsolatot. Ha módjukban áll, azt kérjük, legyenek kedvesek erről a szervezőket tájékoztatni rövid úton e-mailben az info@penz7.hu címen.