Iskolai regisztráció

Tisztelt Pedagógus!

Köszönjük megtisztelő érdeklődését a Pénz7 rendezvény iránt. A Pénz7 pénzügyi témája 2018-ban: Okosan a hitelekről. Emellett idén is a Pénz7 részét képezi egy vállalkozói kompetenciafejlesztő témakör is. Hiszünk abban, hogy a szakmailag gondosan előkészített, gyakorlat-orientált, interaktív tanórák lehetőségével hozzájárulhatunk a diákok pénzügyi tudatosságának és vállalkozói ismereteinek fejlesztéséhez.
 
A 2018-ban három korosztály számára elkészített oktatási anyagok, valamint a tanári felkészülést segítő anyagok regisztráció után ingyenesen letölthetőek lesznek weboldalunkról januártól, amelyek segítségével a pedagógusok akár önállóan fel tudnak készülni az óra megtartására. 

Kétféle regisztrációt különböztetünk meg: kapcsolattartó tanári és pedagógusi regisztrációt. Egy iskolához legfeljebb egy kapcsolattartó tanári regisztráció tartozhat. A kapcsolattartó tanár az iskolából először regisztráló tanár, a jelentkezéskor ő tudja megadni, hogy az iskolában mely korosztály(ok)nak, összességében hány órában és hány diáknak terveznek órát tartani, így kérjük a regisztráció előtt vegye fel a kapcsolatot a programban részt venni szándékozó kollégáival. A kapcsolattartó regisztrációja után bármennyi pedagógusi regisztrációt fogadunk, amelyekkel egyénileg jelentkezhetnek képzésekre és hozzáférhetnek az órák anyagát adó óratervekhez és tanári útmutatókhoz, felkészülést segítő anyagokhoz. 

A csatlakozást követően az iskola regisztrált tanárainak lehetőségük nyílik részt venni a pénzügyi témájú tanórák megtartásához szükséges ingyenes e-learning képzésen vagy a vállalkozói témában az online képzésen, valamint letölthetik az órák anyagát adó óraterveket és tanári útmutatókat.

Amennyiben Ön kapcsolattartó tanárként regisztrál, kérjük, hívja fel pedagógus kollégái figyelmét arra, hogy regisztrálta az iskolát a Pénz7 programjába, és segítsen megszervezni a kezdeményezéshez kötődő tanórák megtartását az intézményen belül! 

Ha iskolája már regisztrált a Pénz7 programjába, akkor kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot az iskola kapcsolattartó tanárával. (A regisztrált kapcsolattartó adatait a rendszer automatikusan megjeleníti a regisztráló tanárok számára.)
 
Az iskoláknak ebben a tanévben is lehetősége van önkéntes szakembert fogadni, mind a pénzügyi, mind a vállalkozási témájú órák esetén. Az önkéntes fogadása azt jelenti, hogy a szaktanár az órát a szakemberrel együtt tartja meg, bevonva őt előzetes egyeztetésük alapján az óra menetébe. Az önkéntes közreműködésének igénylését is a kapcsolattartó tanár tudja a regisztrációkor megjelölni.

Iskola kiválasztása

Az Ön adatai

Az itt megadott e-mail címmel és jelszóval fog tudni bejelentkezni. Kérjük, olyan e-mail címet adjon meg, amelyen biztosan el tudjuk érni Önt.
Kérjük olyan telefonszámokat adjon meg, amelyen a Pénz7 koordinációs partnerei - a Junior Achievement Alapítvány munkatársai - az iskolákkal történő kapcsolat kialakítása céljából felkereshetik.
Ahol személyesen Önnel fel tudjuk venni a kapcsolatot

Iskola elérhetőségei

Kérjük, adja meg az iskola központi elérhetőségeit, arra az esetre, ha Önt valamilyen váratlan esemény (betegség, informatikai probléma stb.) miatt nem tudnánk elérni!

Iskolai részvétel adatai

Kérjük, adja meg, hogy iskolája milyen tananyagokat igényel és hány óra kerül várhatóan megtartásra az egyes korosztályokban. A szervezők felajánlására az első 500, pénzügyi témára december 1-ig regisztráló iskola kinyomtatva előzetesen megkapja az óraterveket és a tanári segédleteket; a vállalkozói téma kapcsán online letölthető tananyagok állnak majd rendelkezésre.

 
Pénzügyi ismeretek
Vállalkozói ismeretek
 
Tananyagok
Az igényelt tananyagok.
Vállalt órák száma
A várhatóan megtartott órák száma.
Osztályok száma
A várhatóan résztvevő osztályok száma.
Diákok száma
A várhatóan résztvevő diákok száma.
Önkéntesek fogadása
Kérjük önkéntes szakember lehetőség szerinti részvételét, és vállaljuk, hogy a tanár és az önkéntes együttesen tartja meg az órá(ka)t.
*3-4. osztályosok számára a korábbi anyagokat tudjuk biztosítani változatlan formában, személyes felkészítés és önkéntes részvételének lehetősége nélkül. A korábbi felkészítő anyagok azonban honlapunkról letölthetők.

Online Tanárfelkészítés

Visszajelzés

Amennyiben a korábbi években is részt vettek a Pénz7 Programban, kérjük, ossza meg velünk, mely tananyagok tetszettek Önöknek a legjobban.