A tudás kamatozik 2018-ban is
A magyar Pénz7 ismét a Global Money Week legjobbjai között!
Hazánk 2015-ben csatlakozott először az Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezéshez, 2017 óta a magyarországi Pénz7 a Global Money Week eseménysorozatnak is aktív résztvevője. Az iskolák körében egyre népszerűbb a pénzügyi és vállalkozói témahét országszerte: mintegy 1250 iskola regisztrált a programra és a rendhagyó tanórákon résztvevő diákok száma meghaladta a 200 ezret, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően magas elérést jelent. Fontos nemzetközi elismerés, hogy a program bekerült a Child & Youth Finance International (CYFI) legsikeresebbnek ítélt programjai közé. Minden bizonnyal a példaértékűen magas részvétel, valamint az újszerű, digitális oktatási megoldások alkalmazása az oka, hogy a CYFI a legjobbak közé választotta a magyar Pénz7-et. A díj jelöltjei közé ugyanis nem jelentkezés, hanem meghívás alapján lehet bekerülni.
A 2018-as magyar Pénz7 a 2017-es kedvező tapasztalatok alapján ismét öt intézmény együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg: a programot életre hívó Magyar Bankszövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint projektgazda, valamint a Pénziránytű Alapítvány mellett a volt Nemzetgazdasági Minisztérium (jogutódai az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium) és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány vállalt aktív részt a jövő nemzedék gazdasági-pénzügyi nevelésében. A hazánkban negyedik alkalommal megrendezett Pénz7 számos szakmai programot kínált az iskolák számára a „Hitelekről okosan!” és az „Üzleti ötlet és együttműködés” témakörében. Az idei év újdonságaként a digitalizáció jegyében a középiskolás diákok számára a Pénziránytű Alapítvány több, a hitelfelvétel témaköréhez kapcsolódó animációs filmet, valamint e-learning tananyagot is készített. A pedagógusok felkészülését a hagyományos tanári útmutatók és óratervek mellett webináriumok (webes szakmai előadások) és korszerű e-learning anyag is segítették.
A program elfogadottságára és köznevelési jelentőségére utal, hogy a 2016/2017. tanévtől kezdődően az EMMI a tanév rendjében meghirdeti a Pénzügyi és vállalkozói témahetet. A pénzügyi témák mellett ettől a tanévtől már a vállalkozói ismeretek is szerepelnek a témahét programjában. A program nemzetközi beágyazottsága is jelentősnek tekinthető, mivel 2017-től a Pénz7 már nem csak a European Money Week, hanem a Global Money Week rendezvénysorozat hivatalos része is.
A Global Money Week rendezvénysorozatot a Child and Youth Finance International nemzetközi nonprofit szervezet 2012-ben indította el annak érdekében, hogy világszerte küzdjön a szegénység ellen. Megközelítésük szerint a szegénység elleni küzdelem leghatásosabb eszköze, ha az emberek megismerkednek az alapvető pénzügyi kérdésekkel, megtanulják, hogyan bánjanak a pénzzel, és tisztában vannak azzal, hogy anyagi boldogulásukért ők is sokat tehetnek. A CYFI Global Money Week programja mára már 150 országban van jelen, a rendezvénysorozat az idén már közel 8 millió diákhoz és fiatalhoz jutott el.
A „Global Money Week Award” díjra a Földünk 5 régiójából résztvevő 150 ország közül összesen 19 ország programját jelölték. A magyar Pénz7 az európai régió öt jelölt országa között szerepel, ezek Magyarországon kívül Belgium, Belorusszia, Hollandia és Oroszország.
Az ünnepélyes díjátadóra július 3-án Rijadban került sor. A nyertes Hollandia lett, amely ország egyébként 5 éve az European Money Week rendezvénysorozatot kezdeményezte. Magyarország a legjobbak között oklevelet kapott elismerésként.
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Pénzügyminisztérium
Innovációs és Technológiai Minisztérium
Magyar Bankszövetség
Pénziránytű Alapítvány
Junior Achievement Magyarország Alapítvány
További információk: sajto@penziranytu.hu