« Vissza a Hírek oldalra

2019-ben is több tízezer diák várja az iskolákban a pénzügyi és vállalkozói önkénteseket!

Már több száz iskola jelentkezett a programba decemberig! Több száz szakértő önkéntes részvételét kérik és várják szerte az országban különböző korosztályokban a diákok a legújabb PÉNZ7-en is.

A PÉNZ7 program 2019. február 25-március 1. között kerül megszervezésre, amelynek során a befektetések kerülnek a pénzügyi témakör középpontjába „Okosan a befektetésekről” címmel, a vállalkozói témakörben pedig a „Problémafelismerés és üzleti ötlet” lesz a fókusztéma a rendhagyó tanórákon vagy akár tanórán kívüli megvalósításként. A program ideje alatt a korábbi évek minden tananyaga elérhető, így a kezdeményezéshez csatlakozó iskolák a helyi igények és a diákok felkészültsége szerint válogathatnak ezekből a tananyagokból is.

A program kiemelten fontos eleme már ötödik éve az önkéntes szakértők iskolai bekapcsolódása. A korábbi évek tapasztalata szerint az önkénteseket igénylő budapesti iskolák gyorsan megtalálják segítőiket, ezért a címlistában az ország számos más pontjáról érdemes választani, hogy a  vidéki iskolák diákjaihoz is eljusson minél több önkéntes szakember.

A European Money Week és a hazai PÉNZ7 alapszabálya szerint a teljes hét iskolai programjai NON-BRANDED-ek, más szóval gazdálkodó szervezet saját nevével nem vehet részt rajta, kereskedelmi brand, logó nem jelenhet meg az iskolákban, és for profit cég nem végezhet marketing, PR tevékenységet az iskolai események során. Ezt a szabályt az egyéni regisztráció során, a felhasználói feltételekkel együtt minden jelentkező elfogadja.

Az önkéntesek a PÉNZ7 küldötteként, pénzügyi vagy vállalkozási szakértőként vesznek részt a programban; egy olyan tanóra megtartásába kapcsolódnak be, melynek teljes tudásanyagát felkészült pedagógus csapat állította össze, és a projektvezető, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére a magyarországi tananyagok fejlesztésével foglalkozó Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete lektorált. Az önkéntesek felkészüléséhez részletes elektronikus segédletet és a kiválasztott iskola pedagógusával személyes összeköttetést biztosítunk. A regisztrált önkénteseknek e-mailben küldünk a részletekről a tájékoztatást.

Az önkéntesek intézményi kóddal regisztrálhatnak a PÉNZ7 portálon (így igazolják, hogy olyan intézményből érkeznek, amely tagja vagy partnere a programban a szervezőknek). 

A tavalyi évben megadott intézményi kódok továbbra is érvényesek. Ezekről külön emlékeztető levelet küldünk az elmúlt évben már önkénteseket küldő intézményeknek. Ha a levél nem érkezik meg 2019. december 10-én nap végéig kérjük, jelentkezzen az info@penz7.hu címen.

Az önkéntesek regisztrációja a www.penz7.hu portálon történik, a jobb felső sarokban lévő regisztrációs gomb segítségével. Legkésőbb 2019. január 31-éig várjuk az önkéntesek regisztrálását, de aki korábban regisztrál, az több iskola közül választhatja ki a számára legmegfelelőbb partneriskolát!

« Vissza a Hírek oldalra