Főoldal

« Vissza a Hírek oldalra

Magyar fiatalok sikere az európai pénzügyi kvízen

Több mint harminc országból 120 fiatal mérte össze pénzügyi tudását az Európai Bankföderáció Európai Pénzügyi Kvízdöntőjén. Két magyar versenyző indult az online megmérettetésen, a Csornán tanuló Kiss Anna 9., Takács Benedek budapesti diák pedig a 11. helyen végzett. Rövid interjúban meséltek magukról és a versenyen szerzett tapasztalataikról.

Az európai pénzhetek záróeseményeként rendezte meg az Európai Bankföderáció 2020. június 16-án az online pénzügyi kvíz játékát. Az online showként megvalósuló eseményhez, amely – a COVID-19 elleni védekezés miatt -- idén a pénzügyi kultúrafejlesztés szerepére hívta fel a széles nyilvánosság figyelmét. Több országhoz hasonlóan, Magyarországon is elmaradtak a személyes részvétellel zajló diákvetélkedők, így a PÉNZ7 KVÍZ DÖNTŐ is. Ezért rendhagyó módon a PÉNZ7 két szervezőpartnerének ajánlásával, és szűk körű online magyar versennyel került kiválasztásra a hazai csapat két tagja:

Kis Anna, a csornai Hunyadi János Középiskola diákja a Pénzügyminisztérium (Nagy Pénzügyes Diákteszt), míg Takács Benedek, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium diákja a Pénziránytű Alapítvány ajánlásával vett részt az izgalmas megmérettetésen.

Annát telefonon értük utol, aki elmondta, hogy Székesfehérváron él, Csornán kollégistaként végzi tanulmányait. Ügyviteli-irodai titkár szakirányon jelenleg tizedikes.

„Nagyon érdekel ez a világ, és örülök, hogy részt vehettem ezen a versenyen” – mondja Anna, aki elmondja, hogy számára az angol nyelv használata miatt különösen izgalmas volt a verseny, hiszen élesben eddig ritkán gyakorolhatt. Megtudom, hogy a veszélyhelyzet alatt szülővárosában, Székesfehérváron volt, de a verseny idejére visszament Csornára, ahol egy tanárnője volt segítségére az előkészületeknél. „Nagyon meglepődtem, hogy ilyen jó helyezést sikerült elérni” – utalt arra Anna, hogy a 120 indulóból a 9. helyezést érte el. „Mindig érdekeltek a pénzügyek, tanulmányaimban is ezek a kedvenceim”. Anna nagyon élvezi a csornai diákéveket, az érettségit követően még az ötöd évet is el szeretné végezni, és bízik abban, hogy ezen a területen képezheti majd tovább magát, és abban is biztos, hogy felnőttként ezen a területen szeretne dolgozni.

Benedek e-mailben válaszolt kérdéseinkre: Pécelről jár Budapestre tanulni, jelenleg 9-dikes, és azt is megtudtuk tőle, hogy a versenyt nem tartotta igazán nehéznek, de annak nagyon örült, hogy angolul is kipróbálhatta magát a pénzügyek világában. „Gyakorlásnak és élménynek is egyaránt jó volt” – tette hozzá. Benedek szerint fontos, hogy már fiatalabb korban is elsajátítsuk nemcsak a pénzügyi, hanem a vállalkozási ismereteket is. „Ez nagyon hasznos lehet a későbbiekben is, főleg ha azt szeretnénk csinálni, amit igazán szeretünk, és szabadok akarunk lenni” – fogalmazta meg gondolatait. A továbbtanulási terveit firtató kérdésre még nem tudott határozott választ adni. „Nagyon szeretem a pénzügyeket, és az informatikával kapcsolatos dolgokat. Szeretek alkotni, új dolgokat kipróbálni. Szeretnék felnőttként vállalkozni, de még nincs konkrét ötletem, hogy mivel vágjak bele ebbe a folyamatba” – hangsúlyozta Benedek, aki azt is elárulta, hogy vállalkozással foglalkozó szülei számos pénzügyi, informatikai, anyagi kérdésben kikérik a véleményét. „Sok olyan eset is volt, hogy az én véleményemre hallgattak, és utólag kiderült, hogy a javaslatom helytállónak bizonyult.

Forrás: Okosan a pénzzel

« Vissza a Hírek oldalra