Mathias Cormann OECD főtitkár videóüzenetben köszöntötte a magyar PÉNZ7-et, külön kiemelve Magyarország elkötelezettségét a fiatalok pénzügyi tudatosságának és ismereteinek fejlesztése terén. 2024. március 4-én kezdetét vette a 10. PÉNZ7, országszerte több ezer iskolában zajlanak a héten rendhagyó, szakértő önkéntesekkel is támogatott tanórák. Ebben a tanévben pénzügyi témakörben a „Pénzügyi életleckék”, vállalkozói témakörben a „Gondolkozz és vállalkozz!” téma van fókuszban.
A pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő programban országszerte már 1.250 iskola több mint 200 ezer diákja 15 ezer rendhagyó tanóra keretében, 650 önkéntes közreműködésével vesz részt. Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott a European Money Week Európa-szerte mintegy 35 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez, emellett több éve kiemelt résztvevői vagyunk az OECD/INFE által szervezett Global Money Week világszintű programjának is.
A magyar PÉNZ7 2024-ben március 4. és 8. között valósul meg szerte az országban.
A Belügyminisztérium projektgazdaként, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány szakmai partnerként vesz rész a témahétben – a partner szervezetek küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését.
A PÉNZ7 jubileumra tekintettel ebben a tanévben a szervezők átfogó tematikával készültek „Pénzügyi életleckék” címmel. Az iskolák különböző témacsomagokból és a hozzájuk tartozó online játékokból választhatnak. A PÉNZ7 vállalkozói kompetenciát fejlesztő digitális tananyagai is tovább bővültek.
A felkészülést segíti, hogy a korábbi tanévek minden tananyaga (mintavideók, e-learning tananyagok és a webináriumok is) elérhető a www.penz7.hu honlapon. Akár osztályfőnöki vagy technika és tervezés, matematika-, történelemórán, élményalapú tananyagok segítségével, interaktív módon sajátíthatják el a diákok a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat. A
PÉNZ7 programjait tovább színesíti, hogy a diákok érdekes versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek, továbbá az iskolák pénzügyi, illetve vállalkozói önkénteseket fogadhatnak.
A PÉNZ7 program egyben támogatja a Kormány által 2017-ben elfogadott pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégia, illetve a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó KKV Stratégia 2019-2030 (A magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája) céljainak megvalósítását.
A nyitóeseményen több kitüntető elismerés került átadásra pedagógusok és a programba kiemelkedő számban önkénteseket küldő intézmények vezetői számára is.
Úgy a világban, mint Európában, évről évre kimagasló eredményt mutat a magyar PÉNZ7 programsorozat, amelyet az OECD/INFE által szervezett Global Money Week éves jelentésében is többszörösen kiemelnek. A pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő programsorozatba a 2025/2026. tanévben 222.000 diák pénzügyi és vállalkozói felkészültségét, tudatosságát és szemléletét fejleszthettük iskolai tananyagokkal és iskolán kívüli kísérőprogramokkal. A témahétre regisztrált pedagógusok száma – már harmadik éve – meghaladta a 2000 főt, idén 1455 iskolából érkeztek jelentkezéseik. 840 pénzügyi és vállalkozói önkéntes nyújtott segítséget az órákon.
A PÉNZ7 szervezői ezúton is kifejezik köszönetüket minden pedagógusnak, továbbá jegybanki, kormányzati, banki, pénzügyi és biztosítási területen dolgozó munkatársnak és vezetőnek, valamint a programhoz csatlakozó vállalkozóknak, akik önkéntesként hozzájárultak a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztéséhez.
A pénzügyi tudatosság ma már elképzelhetetlen digitális biztonság nélkül. Idén a PÉNZ7 és a Digitális Szimat Kihívás (DSZK) kéz a kézben tanítja meg a diákoknak, hogy nem elég megkeresni a pénzt, meg is kell tudni védeni az online térben. A szervezők üzenete egyértelmű: a korszerű pénzkezelés alapja a tudatos digitális jelenlét. Az ismeretterjesztő online kvízjáték újabb kérdéseire ezernél több játékos volt kíváncsi már az indulás napján, március másodikán.
Vajon tudja a ma gyermeke, miben segíthetik a biztosítások a jövőjét, vagy miben nyújt segítséget a mesterséges intelligencia ha pénzügyekről van szó, vagy hogyan váltható valóra egy üzleti ötlet? 2026. március 2. és 6. között több mint 200 ezer magyar diák kap választ ezekre a kérdésekre. Ünnepélyes keretek között, a Belügyminisztérium Dísztermében vette kezdetét az ország legnagyobb pénzügyi és vállalkozói edukációs programja, a 12. PÉNZ7.