Főoldal

HÍREK, ESEMÉNYEK

A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diadalmenetét hozta az idei Részvényfutam

A PÉNZ7 egyik kísérőeseményeként, véget ért a Budapesti Értéktőzsde tradicionális, a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködésben megvalósított tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam. A hatodik alkalommal megrendezett, középiskolás diákokat, tanáraikat és szüleiket megszólító verseny ezúttal csaknem 1 300 tőzsdecápát mozgósított – a versenyzők az egy hónapon át tartó játék során közel 20 ezer megbízást indítottak. A játék történetében hagyományosan erős, kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium idén is különösen eredményesnek bizonyult: 2018 és 2019 után ezúttal is az iskola delegálta a legsikeresebb, a Futam végére 20,8 százalékos hozamot elért játékost, valamint a „Legjobb tanár” kategóriában is az iskola, 2019-et követően ismét első helyezett pedagógusa győzött.

Tovább »

A pénzügyi szemléletformálás egész tanévben, akár az április 19-23. közt megvalósuló Fenntarthatósági Témahéten is folytatódhat

A pénzügyi tudatosság és a fenntartható szemlélet komplex fejlesztése érdekében a 2020/2021-es tanévben a PÉNZ7 és a Fenntarthatósági Témahét együttműködésére kerül sor.

Tovább »

Izgalmas online döntővel zárult a ZsetON verseny, a PÉNZ7 kísérőprogramja

Nagyon izgalmas, fej fej melletti küzdelemmel zárult online döntő keretében hirdetett a zsűri győztest az idei középiskolásoknak indított ZsetON versenyben. Összesen több, mint 24 ezer középiskolás indult idén a versenyen, közülük a legjobb 10 diák mérte össze tudását március 26-án a járványhelyzet miatt a virtuális térben.

Tovább »

A PÉNZ7 2021-es sikerei

Európában egyedülálló eredményt mutat fel évről évre a Magyarországon immár hetedik alkalommal megrendezett PÉNZ7 program, amelynek segítségével több mint 171.500 magyar diák pénzügyi felkészültségét, tudatosságát és vállalkozói szemléletét fejleszthettük 2021-ben.
A 2020/2021. tanévi PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahétre regisztrált iskolák száma 1.122 volt, közel 2.000 regisztrált pedagógus tartott tanórát.
Közel 700 pénzügyi és vállalkozói önkéntes nyújtott segítséget az órákon, ezáltal is érdekesebbé, hitelesebbé téve a tananyagot.

A PÉNZ7 szervezői ezúton köszönik mindenkinek az elmúlt évek témaheteinek összes eredményét. Hajrá PÉNZ7!

A megnyitóról készült rövid összefoglaló filmet mutatjuk be:

Tovább »

A PÉNZ7 tanórái a március 1-5. héten akár online formában, vagy a tanév során bármikor megtarthatóak!

Tovább »